A vágógépek hasznos segítséget jelentenek számodra, amikor már gyakran alkotsz. Helyettesíthetők az ollóval és a művészkés+vágóalátét kombinációjával, de az ismétlődő egyenes vágások alkalmával (pl. minialbum összeállításakor) jelentősen meggyorsítják a folyamatot.
Számos fajtája ismert, tekintsük át, melyek ezek!
Karos vágógép – Más néven (a francia történelmi szó alapján) guillotine-nek is hívják. Az asztali vágógépek családjába tartozó, széles „asztallappal” rendelkező vágógép, mely jobb oldalán egy nagy, alul éles pengében végződő kar található. A papírt a papírleszorítóval kell rögzíteni, majd a kart lenyomva darabolhatjuk fel azt a kívánt méretre. A méretezésben az asztallapra rajzolt vonalzók lesznek segítségünkre. Többféle méretben kapható, a fotódaraboló kisebb mérettől kezdve az egészen nagy, akár A/3-as méretet is könnyedén kezelő változatig.
Asztali görgős vágógép – A karos vágógéphez hasonló, asztallappal rendelkező vágógép, azzal a különbséggel, hogy egy kerek pengét tartalmazó görgővel történik a vágás. A papír leszorítását itt is az asztal részeként kialakított papírleszorító (vonalzó) segítségével végezzük, majd ezután a görgő erőteljes lenyomásával, azt a vonalzón végighúzva történik a vágás. A görgős vágógéphez kiegészítő fejek is kaphatók, mellyel hullámos, szaggatott vonalas és számos más mintázatú vágást, de akár domborítást is végezhetünk. Ezzel kiváltva a mintavágó ollókat egyenes vágásra.
Hordozható görgős vágógép – Az asztali változat kisebb, könnyebb változata, mely nem széles asztallappal, hanem vagy leválasztható alátéttel, vagy kisebb méretű, méretekkel ellátott műanyag tálcalappal rendelkezik. Nem otthon történő alkotáshoz is kiváló segédeszköz.
Hordozható csúszkás vágógép – Teljesen hasonló a görgős vágógéphez, azzal a különbséggel, hogy nem kerek pengét, hanem egy tüskét, vágópengét tartalmaz.
Láttad már az ehhez a leckéhez tartozó összefoglaló videókat? Ha nem, kérlek, nézd meg, kattints erre a leckére:
Huuu, Gigi, újabb felfedezést tettem! Évekkel ezelőtt vettem egy laminálót, adtak hozzá plusz dolgokat is, amiket a mai napig nem használtam, lévén, hogy azt se tudtam, mire valók…. A géphez nem volt magyar nyelvű használati utasítás, laminálni gyorsan megtanultam, annyira evidens volt, de most jöttem rá, hogy egy csúszkás vágógép és egy saroklekerekítő boldog tulajdonosa vagyok!!! Hát most egyfolytában vagdosok-szeletelek, őrület! Hogy ez milyen jóóóó!:-)))
Nahát! Tényleg? WOW! Hármat egy csapásra! Én meg, hogy viszonozzam a felvetésedet, képzeld, pont most jutottam hozzá egy laminálóhoz. Hogy hát ez mennyi lehetőséget rejt a scrapbookosok számára! A sok lágy papírból készült tárgyi emlék (blokkok, szalvéták) és a préselt virágok… most már bele tudom tenni az albumomba! Vivát lamináló!